Tóth Richárd designer

Statisztika

2.475
Kávé csésze
805
Film film
62.375
Motorozás kilométer
3.501
Design óra

Munka

Mondhatni elég érdekes pályát jártam be az informatika világában. Az, hogy én most grafikus vagyok az teljesen a véletlen műve, de azt hiszem ilyen jót még sosem tett velem az élet. Voltam én már Hálózattelepítő és Üzemeltető, IT kereskedő, Web-programozó. 2 éve viszont teljesen kitértem a hitemből, mikor jelentkeztem egy Grafikus képzésre. Hihetetlen újdonság volt, ami azóta teljesen elvette az eszem. Szinte minden ágazata érdekel a grafikának, de azért mindig akad aktuális kedvenc. Jelenleg a vektoros illusztrálásban és a 3D művészetben látom a legnagyobb kihívást. Itt a Reon Digital-nál pedig minden támogatást megkapok. Így lesz a munkából szórakozás.

Hobbi

Szarvasról származom, ami egy pici, nyugodt és gyönyörű város a holt-Körös partján. Vízi város révén akinek van két keze, az valamilyen vízi sportot űz. Ez nálam sem alakult másképp. Ugyan csak kikapcsolódás szinten, de imádok úszni és evezni. A baráti körön belül gyakori programnak számított, hogy vízre tettük magunkat egy kenuban annyi emberrel, hogy még éppen ne süllyedjünk le vele. Egyik kézben egy jó hideg sörrel, másikban pedig evezővel vágtunk neki a természetnek. Az életem másik fele pedig a motorozásról szól. 17 évesen kaptam meg az első motoromat, ami azóta is hűséges társam a kisebb túrázások során. Ezek mellett pedig szeretek én mindent, de különös képp a fröccsöt, téli sportokat, mozit, anyukám főztjét, mamám "egyél még, olyan gebe vagy" melegszendvicsét, reggeli kávét a teraszon, stb... Ezek az apróságok teszik igazán széppé az életemet. :)

Heimberger Zsolt

managing director

Pálóczy Györgyi

PR manager

Szabó Áron

head of development

Baranyai István

head of design

Györkös Dóra

account director

Varga Katalin

head of social media

Ács Mihály

copywriter

Pásti Linda

designer

Török Dorka

account manager

Balogh Anna

junior account manager

Böheim Gábor

senior account manager

Somogyi Mária

account manager

Hudák Virág

junior account manager

Mészáros András

developer