Baranyai István head of design

Statisztika

1.095
Kávé csésze
1.245
Zene óra
23.000
Kettlebell swing
195
Lego óra

Munka

Mindig is grafikus akartam lenni, így a Kaposvári Iparművészeti Szakközépiskola után a következő lépcső az Iparművészeti Egyetem (MOME) volt, ahol 2006-ban végeztem tervezőgrafika szakon. Az egyetem után rögtön egy budapesti design stúdióba kerültem, ahol 9 évet töltöttem el, mint designer. Fő területünk elsősorban a csomagolás- és arculattervezés volt. Az idő múlásával az érdeklődésem egyre jobban az online világ felé terelődött, így találtam rá a Reon Digital-ra, ahol immár művészeti vezetőként fogom össze a designer csapatot. A tervezés során nálam az elsődleges szempont a funkció szem előtt tartása. Szeretem a minimalista megjelenést, az informatív jól használható felületeket és komolyan gondolom azt, hogy a kevesebb több.

Hobbi

A szabadidőmet legszívesebben feleségemmel, két szép gyerekemmel és vizslánkkal, Frakkal töltöm. Gyakran ülünk biciklire és tekerünk le a Duna partra, ahol egy kis kacsázás mellett át tudjuk beszélni a fontos dolgokat. A család mellett másik nagy szenvedélyem a tipográfia. Minden érdekel, ami a betűkkel kapcsolatos. A történetük, a használatuk és persze az is, ahogyan készülnek. Jómagam is belekóstoltam a betűtervezésbe. A zene is fontos helyet kapott az életemben. Kezdetben, mint dobos, később, mint énekes foglalkoztam a zenéléssel, mára azonban csak a szeretete maradt meg. Négy éve a kettlebell-ben találtam rá a számomra tökéletes sportra, és ha időm engedi, a mai napig megragadom a vasgolyót.

Heimberger Zsolt

managing director

Pálóczy Györgyi

PR manager

Szabó Áron

head of development

Györkös Dóra

account director

Varga Katalin

head of social media

Ács Mihály

copywriter

Pásti Linda

designer

Török Dorka

account manager

Tóth Richárd

designer

Balogh Anna

junior account manager

Böheim Gábor

senior account manager

Somogyi Mária

account manager

Hudák Virág

junior account manager

Mészáros András

developer